2011. július 23., szombat





"Olyan játék ez, mint a tenisz: te elütöd a labdát, a másik visszapattintja. Néha elhibázod, néha elhibázza. De újra szerválsz, míg egyre jobban játszod a szeretet játékát. Az a legcsodálatosabb, ha megtalálod azt, akivel egy életen át játszhatod."
(Böjte Csaba)

Hogyan meditáljunk

Amikor először elkezdtem a meditációval foglalkozni, egyből belevetettem magam a sűrűjébe. Szereztem mindenféle CD-ket, például agykontrollosat, agyhullámstimulálósat stb., de valahogy mégsem éreztem magam teljesen ellazulva és nem éreztem úgy, hogy sikerült igazán lemennem alfa szintre. Amikor a CD-ken azt mondták, hogy már teljesen ellazultál és most képzeld el magad egy gyönyörű helyen, ahol nagyon jól érzed magad, én még csak ott jártam, hogy próbáltam valamennyire ellazulni, de így lemaradtam a lényegről... Aztán a kezembe került egy nagyon hasznos könyv "A meditáció bibliája", Madonna Gauding-tól. Ebben a könyvben az írónő összefoglalja a legfontosabb tudnivalókat a meditációval kapcsolatban, s főleg az alapokra helyezi a hangsúlyt. Azt írja, hogy mielőtt nekikezdünk a meditációnak előtte végezzünk relaxációs gyakorlatokat, hogy rá tudjunk hangolódni a meditációra és egy kicsit lecsendesítsük a gondolatainkat. Elég akár 5 perc relaxáció is, melynek segítségével hatékonyabbá tehetjük a meditációt.
  • Ennek egyik nagyszerű módja, ha hallgatunk egy kis nyugtató zenét. Nyújtózzunk ki és adjuk át magunkat a zenének. Ha úgy érezzük, hogy készen állunk a meditációra, akkor helyezkedjünk el kényelmesen a meditációs pozíciónkba (lehetőleg ülve) és már kezdhetjük is.
  • Egy másik módja a relaxálásnak az, hogy lefekszünk az úgynevezett "holttest pozícióba" vagy más néven a szavászana jógapozícióba. Ez abból áll, hogy egy matracon vagy egy törölközőn hanyatt fekszünk a padlón. A kezünket tenyérrel felfelé kényelmesen letesszük magunk mellé. Majd pedig tudatosan ellazítjuk minden izmunkat a lábujjunktól a fejünk tetejéig. Maradjunk még ebben a pozícióban néhány percig, majd ha úgy érezzünk készen állunk a meditációra, kezdjünk hozzá.
A relaxáció segítségével már sokkal lazábban tudunk hozzákezdeni a meditációhoz, mely így még hatásosabb lehet. Az első és egyik legfontosabb meditáció a "légzés meditáció". Ez elég viccesen hangozhat első olvasatra, hogy egyszerűen csak lélegezni kell, hiszen minden pillanatban ezt tesszük. Nade nem mindegy, hogy hogyan tesszük ezt. Már az ókori buddhisták és hinduk is ezt a meditációt végezték, mert ennek segítségével irányítani tudták csapongó elméjüket. Agyunkat minden pillanatban folyamatosan bombázzák a gondolatok, melyek hol pozitívak, hol negatívak. Ennek a meditációnak a segítségével megtanítjuk az elménket egyszerre csak egy dologra koncentrálni. És hogy ez miért jó? Azért, mert ha képesek vagyunk egy bizonyos dologra koncentrálni, akkor természetesen arra fókuszálhatunk amire csak akarunk. Ekkor tudnak felszabadulni bennünk olyan energiák, melyek teremtő erővel bírnak. S ki ne akarna egy csodálatos, nyugodt életet? Akkor fogadjuk el, hogy a múlt már elmúlt, a jövő még nem létezik, és csakis a jelen van, s jelen gondolatainkkal teremtjük meg a jövő eseményeit. 


A légzés meditáció alkalmával a relaxáció után üljünk le keresztbe tett lábbal egy párnára, egyenes háttal. Az állunkat tartsuk a padlóval párhuzamosan. A szemünk izmait engedjük el, de ne csukjuk be a szemünket, hanem nézzünk magunk elé körülbelül egy méternyire. A kezünket pihentessük a térdünkön kényelmesen.
Lélegezzünk az orrunkon át, de inkább a hasunk, mint a mellkasunk segítségével. Próbáljunk meg teljesen ellazulni. 
Majd számoljuk a kilégzéseinket, s ha tízhez értünk, kezdjük újra. Persze sok-sok gondolat fog időközben érkezni, de ezekre ne figyeljünk, s hagyjuk őket szertefoszlani.
Ez a gyakorlat tartson körülbelül 10 percig, s gyakoroljuk mindennap reggel és este.

2011. július 20., szerda


  


 "A lélek birodalmában nem gyalogolhatsz más lámpásának a fényében."






  "Elismerem, nem könnyű megtalálni a helyes formát, de ha megtaláljuk, sikerül valami egészet csinálni magunkból, és azt hiszem, ez az élet értelme."
(Jung)

A meditáció pozitív hatásai

A meditációt évezredek óta, több kultúrában alkalmazzák, mivel számtalan előnye van. Mind a testünkre, mind az elménkre, mind az érzelmeinkre hatást gyakorol. A rendszeres meditáció eredményeképpen:
  • egészségesebbek leszünk, mert amikor a légzésünkre figyelünk, csökken a vérnyomásunk, lelassul a szívverésünk, nyugodtabbá válunk,
  • élesedik az elménk, amely hatékonyabbá teszi a kommunikációnkat mind a munkahelyünkön, mind a társunk, a barátaink, a családunk körében,
  • könnyebben tudunk koncentrálni, ezért kevésbé érezzük magunkat leterheltnek,
  • tudatosítjuk az érzelmeinket, ezért ritkábban fordul elő, hogy túlreagáljuk a dolgokat,
  • hamarabb megtaláljuk a megoldást életünk azon területein, ahol úgy érezzük, elakadtunk,
  • közelebb kerülünk önmagunk, a körülöttünk lévő emberek, az életünk, az életfeladatunk megértéséhez.
Forrás: http://igazabolszerelem.hu/vasarlas/kategoriak/8_meditaciok/

Mi is a meditáció?

Sokan mikor meghallják azt a szót, hogy meditáció, valami nagyon misztikus dolog jut az eszükbe, ami a keletről származó vallásokhoz kapcsolható. Lelki szemeik előtt megjelenik egy tibeti bölcs, aki ülő testhelyzetben, a lábát furcsán perec formában tartja és hihetetlen nyugodtság árad belőle. Sokan úgy gondolják, hogy a meditációt csak szent emberek gyakorolják. Szerencsére ez nem így van. Bárki bármikor végezheti a meditációs gyakorlatokat, függetlenül attól, hogy vallásos-e az illető vagy sem.
A meditáció egyszerűen az elme összpontosítása. Amikor egyszerűen csak zenét hallgatunk, vagy egy könyvet olvasunk, vagy akár tévét nézünk, akkor is egyfajta meditációt végzünk. Ekkor arra a bizonyos dologra koncentrálunk, amit éppen csinálunk. Ha például azon gondolkodunk, hogy a párunkkal reggel veszekedtünk és kielemezzük magunkban, hogy miért is történt, az is meditáció.
Gondolataink folyamatosan áramlanak és változnak egyik pillanatról a másikra, attól függően, hogy milyen külső illetve belső hatások érnek minket. Ha például híradót nézünk és éppen egy olyan esemény szemtanúi vagyunk, ami felidegesít bennünket, akkor ez egy negatív hatást gyakorolhat ránk, mely akár kihathat az egész napunkra. De ha pozitív tartalmú műsorokat nézünk, akkor ezek akár felvillanyozhatják az egész napunkat. Életünk minden pillanata azon keresztül alkotja meg és építi valóságunkat, amit a környezetünkről gondolunk, és amit magunkból építünk belőle.
Mivel életünk minden percében állandóan gondolkodunk, miért is ne irányíthatnánk elménket tudatosan pozitív és hasznos dolgok felé, melyek előre visznek minket az életben? Miért is ne használjuk a meditációt arra, hogy egy nyugodtabb, boldogabb életet teremtsünk magunknak?
A meditáció nem valami misztikus és elérhetetlen dolog, bárki bármikor végezheti. Így testi, szellemi és lelki szinten is gyarapíthatjuk képességeinket.

2011. július 12., kedd

A vallásokról

Dr. Doreen Virtue így ír az Angyali útmutatás című könyvének bevezetőjében:
"Ez egy felekezetekhez, vallási hovatartozáshoz nem kötött, spirituális önsegélyező kézikönyv. Ugyanúgy szól minden vallás, hit és hitrendszer követőinek, mint az ateistáknak. Nem kifejezetten vallásról szól, bár a szöveg nagy része emlékeztetheti az olvasót a vallásos terminológiára. Olyan spirituális alapelvekről lesz szó, melyek segítségünkre lehetnek mindennapi életünkben.  []
Amikor a szövegben a Teremtőnkről esik szó, az Isten nevet és a hímnemű névmásokat alkalmazom. Ez semmi esetre sem jelenti azt, hogy én Istent hímnemű személynek tartanám. Számomra a Teremtő egy androgün, szeretetteli erő, nem pedig nő- vagy hímnemű személy. Csak a nyugaton elterjedt megszokás miatt alkalmazom a hímnemet, és hogy elkerüljem a nyelvtanilag nehézkes kifejezéseket. Ha az olvasónak valamilyen más név kifejezőbb, vagy nő- illetve semleges nemű utalásokkal szívesebben találkozna, akkor remélem, szabadon behelyettesíti majd a megfelelő részeket saját hitrendszerét leginkább tükröző kifejezésekkel."
Doreen a Fényküldöttek útja című könyvében leírja, hogy 10 éves volt, amikor Észak Hollywoodból átköltöztek Escondidóba, mert a szülei aggódtak a Los Angeles környéki növekvő bűnözés, szmog és forgalom miatt. Nehéz volt megszoknia az új helyzetet, mert el kellett hagynia a régi barátait, és a megszokott környezetét. Az új iskolában kitöltött tesztek alapján negyedik osztályból átíratták a hatodikba, de ennek nem igazán tudott örülni, mert így ő volt az osztályban legkisebb. Nem igazán fogadták be, ódivatúnak találták a haját és az öltözködését. Mindeközben az édesanyja csatlakozott a Christian Science (Keresztény Tudomány) nevű gyülekezethez, melyet ő már ismert korábbról is az édesanyja révén, aki ezen egyház tagja volt éveken át. Doreen is eljárt az öccsével a vasárnapi iskolába, melyet már az elejétől kezdve igazán megkedvelt. Azt írja: "Fantasztikus tanáraink voltak, akik minden héten történeteket meséltek arról, hogyan befolyásolja elménk a valóságunkat." Ez nem pont úgy hangzik, mint amit megszokhattunk egy keresztény misén, ugye?! :) Hát igen, ez a vallás teljesen más oldalról közelíti meg a dolgokat. Ez a vallás New Though (Új Gondolat) nevű mozgalomhoz tartozik, melyet gyakran Phineas Quimby (1802-1866) spirituális gyógyító nevéhez kötnek. Egyik cikkében ezt írja Quimby:
"Minden betegség az ember találmánya, egy sem létezik a Bölcsességben. Azok számára azonban, akik hisznek benne, valóság. Egészséges emberek számára különösnek tűnhet, hogy hiedelmeink hatással vannak ránk. Az az igazság, hogy nem is állunk másból, mint hiedelmekből. Ez az ember minden tőkéje és árukészlete. Ez minden, ami megváltoztatható, és mindet magába ölel, amit az ember alkotott, vagy valaha alkotni fog. Az emberek valahogy soha nem gondolkoztak el azon, hogy felelősek saját hiedelmeikért. Ha analizálják hiedelmeiket, megismerik önmagukat, és ez az ember leghatalmasabb tudománya. Van egy dolog, amiről nem tud az ember. Ez pedig a következő: saját hiedelmei miatt szenved, nem tudatosan, de önmaga hozzájárulásával."
Mary Baker Eddy, Quimby betege és egyben tanítványa alapította meg a Christian Science vallást, melyben vegyítette Quimby eszméit, saját belső meglátásaival az Isten, az ember és a betegség eredetéről. A gyógyító kezelések során az egyház előírja az imát és pozitív megerősítéseket. Ezek a pozitív gondolatok úgy gyógyítanak, hogy segítenek átváltoztatni gondolatainkat a félelemből a szeretetbe. "Amint elengedjük a félelmet, és az élet változatlan valóságára koncentrálunk (harmóniára, egészségre és boldogságra) a külső körülmények visszatükrözik szeretetteljes elvárásainkat. Ahogy a megerősítő szavak gyógyítják gondolatainkat, az ok-okozat törvénye gondtataink eredményeképpen felfedi előttünk a gyógyult világot."

Az Angyal terápia című könyvének összefoglalójában Doreen ezt írja:
"Elérkezett az ideje, hogy újra áttekintsük és felfrissítsük emlékeinkben az ősi bölcsességen alapuló természetes gyógymódokat. Azután, hogy több évszázadon át félelemkeltő üzeneteikkel agymosásban részesítettek bennünket a vallási és politikai élet szereplői, akik ezáltal kívánták megerősíteni mindenek feletti hatalmukat, most újból visszaszerezhetjük spirituális és gyógyító képességeinket.
A tudomány alátámasztja az ősi bölcsességet, és kutatásokkal igazolta, hogy a napfény, a kristályok, az ima, az energiagyógyászat és a színek jótékony hatással vannak az egészségre. A nagyobb, központi kórházak és gyógycentrumok ma már "teljeskörű egészségügyi szolgáltatást" kínálnak, ezt a megnevezést használják a spirituális és energiagyógyászatra. Az orvosok kristályokkal működő eszközöket használnak, valamint UV-sugarat és színeket alkalmaznak a gyógyító eljárások során, kiváló eredménnyel. A háziorvosok tornát, meditációt és stresszcsökkentő tanfolyamokat írnak elő betegeiknek a kezelés részeként. A pszichológusok hipnoterápiát alkalmaznak pácienseiknél, fizikusok és asztrológusok pedig belső látásukhoz folyamodnak kiegészítésképpen.
Ez az új világ, mely egy rendkívül régi bölcsességre támaszkodik. Újra felfedezzük Atlantisz - és még korábbi civilizációk - gyógyítói bölcsességét."
További üzenetek a könyvből:
"Az ősi gyógyító templomok és szent imahelyek mindig a szabadban voltak. A kereszténység építtette az első sötét, tetővel fedett templomokat, a természeti hatásoktól való védelem nevében. []
...élénken emlékeztem arra az időre, amikor minden istenimádatot és spirituális szertartást a szabadban végeztünk. Kint a zöldben, a friss levegőn táncoltunk, énekeltünk és imádkoztunk - az időjárással mit sem törődve. [] A formális vallások bevezetése megváltoztatta mindezt. Régi módszereinket "pogány" névvel illették, és minden, ami akár csak a legközvetettebb módon is pogányságra emlékeztetett, szigorúan tiltott lett. Hadjáratok indultak, hogy meggyőzzék az embereket: a pogányság ördögimádat. Az istenimádat formálissá, félelem és bűntudat alapúvá vált, sötét és áporodott levegőjű épületekbe szorult, ahová a kicsi ablakokon át alig árad be napfény."
"Éljetek teremtő és gyógyító erőtökkel! A különböző vallások eretnekségnek és hitszegésnek titulálták saját erőtök használatát. A bűntudat és a félelem még ma is ott van bennetek tudat alatt. Ide tartozik a félelem a tömegből való kiemelkedéstől, a különlegességtől, az egyediségtől. Ezeket gondolatban a lehetséges sérülésekkel társítjátok, ezért újra és újra erőszakot követtek el magatokon azzal, hogy nem mondjátok ki nyíltan az igazságot, nem nevezitek meg a problémákat, pedig látjátok őket. Saját magatokat kényszerítitek korlátok közé, elbújtok egy védőköpeny mögé, ahová csak annyi figyelem juthat be, amennyit ti beengedtek. A gyógyító energia szabadon rendelkezésre áll mindenkinek. Senkinek sincsenek kiváltságai."

2011. július 11., hétfő

Az álmok, mint az angyali kommunikáció egyik eszköze

Az angyalok számára különösen könnyű a velünk való munka álmainkban. Ilyenkor ugyanis szívünk és tudatunk tökéletesen nyitott az égi üzenetek felé. Éber állapotban elménk annyira tele lehet gondolatokkal, kétségekkel, hogy ezek kizárják az angyali hangokat. Következzen egy egyszerű módszer üzenetek átvételére álmainkban:

  1. Kérd meg az angyalokat, hogy beszéljenek hozzád álmaidban. Kérd az angyalokat, hogy lépjenek be álmaidba, és hozzák el azt az információt, amire szükséged van. Kérd a segítségüket abban, hogy reggel emlékezz az álomra, és a válaszukra. 

  1. Tedd fel a kérdésed. Írd le a kérdést egy darab papírra. Tedd be a papírt a párnád alá. Miután ágyba mész, gondolatban, elalvás előtt többször ismételd el a kérdést. Ezzel beprogramozod a kérdést tudatalattidba, és magaddal viszed álmodba.

  1. Jegyezd le az álmodat rögtön ébredés után. Rögtön, miután felébredsz, írj le mindent, amire emlékszel az álmodból. Még ha eleinte nem is emlékszel sokra, kezd el azzal, amire emlékszel - egy kép, valami amit csináltál, ahogy éreztél, egy szín, egy hang, egy ember. Ahogy leírsz egy kis részletet, az magával fog hozni egy másikat, és így folytatva sokkal többre fogsz emlékezni, mint eleinte gondoltad.

  1. Kérj segítséget álmaid értelmezésében. Kérd meg angyalaidat, segítsenek megérteni, hogyan kapcsolódik az álom az általad feltett kérdéshez. Az álmok természetükből adódóan szimbolikusak, és jelentésük minden egyes ember számára más és más. Néhány univerzális szimbólum mellett az álmaidban megjelenő képeket személy szerint neked küldik az angyalok. Általában nem ütközik túl nagy nehézségekbe az értelmezés. Az angyalok boldogan fognak segíteni mindenben, amit nem világosan értesz. 
Forrás: Dr. Doreen Virtue: Angyali útmutatás

Angyalkártyák

Ha nehézségeid vannak az üzenetek átvételében, vagy tiszta értelmezésében (írja Doreen Virtue),  akkor lehet, hogy könnyebben hangolódsz rájuk angyalkártyák, vagy álmok segítségével. Mindkét módszer ősrégi orákulum, melyek segítségével elérhetjük a körülöttünk lebegő égi üzeneteket. A kártyák különösen hasznosak a másoknak közvetített üzenetek tisztázásában. []
A kártya ősi módszer az égi javaslatokkal való kapcsolatteremtésre. A kártya lehet angyalkártya, I Ching, tarot, vagy más kártya. []
Az angyalkártya segít hitelesíteni a rengeteg érzetet, üzenetet, előérzetet, és magyarázatot, amit az ülések alatt tapasztalok. Az évek alatt azt tapasztaltam, hogy amikor túl kimerült vagyok ahhoz, hogy megértsem, mit mondanak az angyalok, vagy ha az üzenet zavaros, nem tiszta, akkor támaszkodhatok az angyalkártyáimra. Számomra a kártya diagnosztikai eszköz, ami megerősítő bizonyítékokkal szolgál, ahogy az orvos számára az ultrahang, a vérnyomásmérő, vagy a szív monitor. []
Hogyan segíthet egy csomag kártya abban, hogy könnyebben kapcsolatba lépj az angyalokkal? Minden kártyán van egy kép, egy szám, vagy szó az egyik oldalán (az angyalkártyák esetében általában egy angyal, és egy két szó a kártya jelentéséről). Amikor húzol egy kártyát az angyalok rajtad és a kártyán keresztül hatnak, hogy a kihúzott kártya tartalmazza azt az üzenetet, amire szükséged van.
Én azt tapasztaltam, hogy az angyalkártyák konzekvensen, pontosan működnek, feltéve, ha követed a következő lépéseket:

  1. Tegyél fel egy kérdést: Minél pontosabban fogalmazod meg a kérdést, annál pontosabb lesz a válasz. Ha nincs pontos kérdésed vagy problémád, akkor egyszerűen kérj általános tanácsot az égtől, hogy küldjenek olyan üzenetet, amit most a leglényegesebbnek tartanak számodra. Gondolatban ismételd el néhányszor a kérdést, mielőtt kihúzod a kártyát.

  1. Lépj kapcsolatba az angyalaiddal, mialatt megkevered a kártyát: Kérd az eget, hogy vezessen. Különösen ajánlom, hogy hívd segítségül a Szent Szellemet (vagy saját vallásod szerinti megfelelőjét). Az angyalok mellett tapasztalataim szerint a Szent Szellem segítsége rendkívül erős. Megfogalmazhatod ezt a kérést egy imában, vagy meditációban, vagy egyszerűen magadban, vagy hangosan kimondva, ahogy kevered a kártyát. Nem kell semmilyen formális kifejezést használnod. Addig folytasd a keverést, míg azt nem érzed, hogy elég.

  1. Kövesd belső vezettetésedet arról, hogy hány kártyát húzz ki: Az angyalok arra tanítottak, hogy az ő irányításukat kövessem arról, hogy hány kártyát húzzak ki minden ülés alkalmával. A hagyományos módszerek előre meghatározzák, hogy hány kártyát kell kihúzni. Ahhoz, hogy a lehető legvilágosabban eljuttassák hozzád üzenetüket, az angyalok lehet, hogy kevesebb, vagy több kártyát húzatnak veled, mint amennyi a könyvekben szerepel. (A legtöbb esetben egy és tizenkettő közé esik a kihúzott kártyák száma.) Kérj az angyaloktól világos, jól hallható irányítást ebben a kérdésben. Érezni, hallani, látni, vagy tudni fogod a teendőt.

  1. Terítsd ki a kártyákat. Helyezd el a kártyákat sorban egymás mellett magad elé.

  1. Értelmezd minden egyes kártya jelentését: Vizsgáld meg a kártyák ábrázolását, és olvasd el hozzá a magyarázatokat a könyvben egyenként. Ne értékeld le azonban saját intuícióidat és értelmezéseidet sem. Ezek gyakran pontosabbak, mint az általános magyarázatok a könyvekben.

  1. Értelmezd a kártya helyzetét: A szélső bal oldalon található kártya annak a közelmúltját jelenti, akinek az üzenet szól. (Akár te vagy az, akár valakinek közvetítesz.) A második kártya (az elsőtől jobbra) a jelent mutatja. A harmadik a közvetlen jövőt jelzi. A negyedik kártya az illető életét jelzi három hónap múlva. Az ötödik kártya hat hónappal ezutáni helyzetet jelöl, és így tovább három havonként. Minden kártya jelentését helyzetével is egybe kell vetnünk: egy szomorúságot jelölő kártya a második helyen szomorúságot jelent a jelenben. Egy siker kártya a negyedik helyen azt jelenti, a siker a következő sarkon vár, ha például üzleti ügyekről szólt a kérdés.

  1. Figyel meg az ismétlődéseket: Ahogy haladsz előre az üzenet megfejtésével, észre fogod venni, hogy bizonyos ismétlődő elemek, mintázatok alakulnak ki. Kérd az angyalokat, hogy segítsenek meglátni ezeket, és megérteni, hogyan kapcsolódnak a kérdéshez.
Még egy tipp az angyaloktól: Vedd észre, mely kártyák állnak fejjel felfelé (hozzád az értelmezőhöz viszonyítva), és melyek állnak fejjel lefelé. A fejjel felfelé álló kártyák olyan területeket jelölnek, ahol kevés akadály jelenik meg annak az életében, akinek az üzenet szól, míg a fejjel lefelé álló kártyák azokat a területeket mutatják meg, ahol az illető energiái elakadtak. Egy fejjel lefelé álló megbocsátás kártya azt mutatja, hogy az illető sértettséget, haragot hordoz magában valakivel szemben. E kártya jelentésének része lesz, hogy az illetőnek ahhoz, hogy felszabaduljon, el kell engednie negatív érzéseit, és meg kell tanulnia megbocsátani.

Forrás: Dr. Doreen Virtue: Angyali útmutatás

2011. július 9., szombat

"Speciális" angyalok

A romantika és szerelem angyalai

A romantika és szerelem angyalai veszik körül azokat, akik szerelemre és intimitásra vágynak. Lélektársat keresel? Kérd meg a romantika angyalait, hogy legyenek segítségedre. El fognak vezetni a hozzád legjobban illő emberhez. Szeretnéd újraéleszteni a szenvedélyt hosszú ideje tartó kapcsolatodban? Gondolatban kérd a romantika angyalait, hogy segítsenek mindkettőtöknek feléleszteni a kapcsolat tüzét.

A pénz angyalai

A pénz angyalai segítenek megoldásokat találni pénzügyi kihívásokra és vágyainkra. Pénzügyi krízisben vagy? Arra vágysz, hogy több legyen a kereseted, és kevesebb a tartozásod? A vállalkozásod krízisbe került egy versenyhelyzet, vagy hirtelen rosszra fordult piaci helyzet matt? A pénz angyalai utat mutatnak abban, hogy hogyan takarítsunk meg több pénzt, hogyan költsünk kevesebbet, hogyan ismerjük ki magunkat a piacon, vagy fizessük vissza tartozásainkat. Abban is segítenek, hogy sürgős helyzetekben váratlan pénzösszeghez jussunk. Ha egy vékony kis hang azt suttogja a fejünkben, hogy "Takarítsd meg a pénzed. Ne költekezz feleslegesen. Vagy kezdj el egy új vállalkozást" - akkor tudhatod, hogy így próbálnak segíteni neked az angyalok.

Lakáskereső angyalok

Ezek az angyalok elvezetnek ahhoz az otthonhoz, amire szükséged van, olyan áron, amit megengedhetsz magadnak, legyen az lakás vagy ház. Új otthont keresel? Írj egy listát arról, hogy mire van szükséged, és kérd meg az angyalokat, hogy segítsenek ilyen otthont találni. Légy nyitott a vezettetésre. Ahhoz, hogy elvezessenek új otthonodhoz, lehet, hogy váratlan utakra terelnek, vagy arra bíztatnak, hogy hívj fel egy régi barátot.

Parkolást segítő angyalok

Vezetés közben kérd meg őket, hogy vezessenek egy jó parkolóhelyhez, közel úti célodhoz. Csak néhány perced van ebédidőben, hogy megvedd az esküvői ajándékot az unokahúgodnak? Hívd segítségül az angyalokat, amikor már tudod, mikor indulsz vásárolni, hogy legyen elég idejük megszervezni a segítséget. Figyelj oda, hogyan fogalmazod meg a kérést: az angyalok szó szerint veszik kéréseinket. Egyszer kértem, hogy legyen parkolóhelyem az áruház előtt, ahova vásárolni indultam. Amikor megérkeztem, ott várt rám a hely az első sorban, csak sajnos azzal a felirattal, hogy itt csak tíz percig lehet parkolni.

Utazási angyalok

Az utazási angyalok feladata az, hogy gyors és biztonságos utazást biztosítsanak számunkra. Csúcsidőben utazol? Mindenképpen pontosan kell megérkezned? Ha segítségül hívod az utazás angyalait, akkor bármilyen eszközzel utazol, repülővel, taxival, autóval, mindenképpen simábban érsz célt. Hívd őket, ha a repülőd légörvénybe kerül, segíteni fognak, hogy ne rázkódjon túlságosan a gép. Hívd őket, ha elveszett a csomagod, és szükséged van a szmokingodra az aznap esti ünnepségre. Hívd őket, ha elakadt az autód a forgalomban, és a lányod éppen szül a város másik oldalán.

Gyógyító angyalok

A gyógyító angyalok azonnal megjelennek Raphael arkangyal vezetésével, ha valaki fájdalmat él át fizikailag vagy érzelmileg. Valaki, akit szeretsz, fizikai fájdalmakkal küzd? Félelmeid, zavarodott, fájdalmas érzéseid vannak? Valamilyen függőségtől szenvedsz? Hívd a gyógyító angyalokat. Azonnal körbe fognak venni téged és szeretteidet Isten gyógyító szeretetével. Vezetni fognak abban is, hogy milyen lépéseket tegyél önmagad gyógyítása érdekében.

A természet angyalai

Ezek az aprócska, tündérszerű angyalkák, akik Giling-galangra hasonlítanak, a növények növekedését és fejlődését szolgálják. A növényeid hervadoznak, és majd elpusztulnak, miután hazahozod őket a kertészetből? Szeretnél több időt tölteni a szabadban? Szeretnéd, ha a méhek békén hagynának végre? Szeretnél megfigyelni egy ritka madarat természetes lakóhelyén? Szeretnél egy békés napot tölteni egy parkban? Hívd segítségül a természet angyalait.

Állatok angyalai

Az állatok angyalai úgy vigyáznak az állatokra, mint a természet angyalai a növényekre. A te háziállatodnak is vannak saját angyalai, akik kapcsolatba lépnek veled, amikor például kedvenceddel játszol. Szófogadatlan a kutyád? Elpusztult kedvencedet siratod? Hívd az állatok angyalait, és kérd őket, hogy segítsenek az állat egészségén vagy viselkedésén.

Felderítő angyalok

Ezek az angyalok együttműködve Isten mindentudó elméjével megtalálnak mindent, mait keresel, akár a nyomozók. Nem találod a csekkfüzetedet, vagy az autókulcsot? Ideges vagy, mert nem találod a gyűrűdet, ami családi örökség volt? Nem tudod hol találsz alkatrészt öreg autód újjáépítéséhez? Amikor nem találsz valamit, amit elvesztettél, vagy amire szükséged lenne, hívd a felderítő angyalokat. El fognak vezetni az elvesztett tárgyhoz jól hallható szavakkal, egy hirtelen felbukkanó ötlettel, egy látomással vagy egy erős előérzettel. A felderítő angyalok elvezetnek ahhoz az áruházhoz is ahol kapható, mait keresel.

Kreatív angyalok

Ha kreatív ötletre van szükséged, egy sürgős problémát kell megoldanod, a kreatív angyalok inspirációkkal segítenek. Arról álmodozol, hogy koncerteket fogsz adni mint zongoraművész, vagy hogy hivatásos író lehess? Az ihletet adó inspirációra vágysz? A megfelelő software programot szeretnéd megtalálni, ami formát adna szövegkönyv írói tehetségednek? Hívd a kreativitás angyalait. Robert Louis Stevenson, a Treasure Island, és a The Strange Case of Dr. Jekyll and Mr. Hyde szerzője azt állította, hogy ötleteit manóktól kapta, akik álmában jöttek el hozzá. A híres zeneszerző, Wolfgang Amadeus Mozart gyakran hallotta a dallamokat a levegőben lebegve.

Az atlétika angyalai

Ezek az angyalok vigyáznak ránk, ha valamit sportolunk, vagy szabadidőnket mozgással töltjük. Szeretnéd végre elhagyni azt a tökéletlen mozdulatodat a golfozáskor? Szeretnél tökéleteset dobni? Az olimpiai tízpróba az álmod? Profi hátvéd szeretnél lenni? Vagy egyszerűen nem szeretnél olyan szerencsétlen lenni a cég softball meccsein? Hívd az atlétika angyalait.

Forrás: Dr. Doreen Virtue: Angyali útmutatás

2011. július 8., péntek

Arkangyalok részletesen

Rengeteg arkangyal létezik, a leghíresebbek a következők:

Michael arkangyal:

Ő az a védelmező angyal, aki segít a félelmek eloszlatásában és bátorsággal tölti el az embereket. A fényudvara kobalt kék és lila. []
Mivel Michaelt, akárcsak a többi angyalt és felemelkedett mestert nem korlátozza a tér és az idő, mindenki mellett megjelenik, aki kéri, akár egy időben is. Mindig hívd őt, amikor félelem, hirtelen fordulatok, negatív élmények fenyegetik a lelki nyugalmadat. Michael segít abban is, hogy békésen záruljanak le vitáink szeretteinkkel, szomszédainkkal, vagy idegenekkel.
Szinten Michael hatáskörébe tartoznak a mechanikus és elektronikus szerkezetek, ide értve a számítógépet, az autót, a rádiót vagy a vízvezetéket. Hívd őt segítségül, amikor az ilyen szerkezetek felmondják a szolgálatot. Fontos azonban fejben tartanunk, hogy az angyalok időnként megszervezhetnek átmeneti működési zavarokat, hogy valami lényegeset tanítsanak, vagy megóvjanak valamilyen veszélytől. Lehet, hogy például úgy rendezik, hogy elromoljon a fax, és ezzel időt kapunk arra, hogy rátaláljunk egy komoly hibára a levélben, amit el akartunk küldeni, és ami így óriási félreértéseket okozhatott volna. Imádkozz segítségért, vezettetésért, és megértésért, amikor bármilyen mechanikus vagy elektronikus szerkezettel van gondod. Michael vagy helyrehozza a problémát, vagy elvezet az okok megértéséig.

Gabriel arkangyal:

Az egyetlen női arkangyal akiről tudok. Az őt körülvevő fénykör réz színű, mint a trombita, amit magával hord. Gabriel, és a hozzá kapcsolódó angyalok, azokat az embereket segítik, akiknek életcéljukhoz hozzátartozik a kommunikáció. Ide tartoznak az írók, a tanárok, az előadók, a színészek, a fényképészek és folytathatnánk. Gabrielhez  fordulj segítségért, ha munkád során, vagy valamilyen helyzetben mások elé kell tárnod ötleteidet és benyomásaidat. Gondolatban idézd meg őt: "Kedves Gabriel, kérlek segíts, hogy a bennem élő igazság megtalálja  a legtökéletesebb kreatív kifejeződési módot. Köszönöm." Gabriel válaszolni fog inspirációk, információk és előre nem sejthető lehetőségek formájában.
Tudatában vagyok annak (írja Doreen Virtue), hogy sok könyv állítása szerint Gabriel hímnemű, más könyvek pedig azt írják, hogy minden angyal nemtelen. Én beszéltem Gabriellel, és láttam őt több alkalommal, és minden kétséget kizáróan női alakban jelentkezett. Sok korai angyali üdvözletet ábrázoló festményen festik le női alakban. Véleményem szerint Gabriel nemét akkor változtatták meg, amikor a Bibliában mindent patriarkálisra fordítottak. Istenre is hímneműként hivatkoznak, holott a Biblia korai változataiban egyszerre nevezték "anyának" és "apának".

Raphael arkangyal:

A gyógyulás és gyógyítás arkangyala. Raphael körülveszi és táplálja az embereket fénykörének smaragdzöldjével. Ő tanítja és motiválja a leendő gyógyítókat, és instrukciókat suttog a sebészek, pszichológusok és más gyógyítók fülébe. Hívd Raphaelt segítségül, ha bármilyen fájdalom ér - fizikai, érzelmi, szerelmi, intellektuális, vagy spirituális. Raphael gyógyulást hozhat széteső házasságokba, függőségeinkre, bánat és veszteség esetén, családi kapcsolatokban és stressz sújtotta életvitelre. Az ilyen problémák általában pozitívan reagálnak Raphael gyógyító érintésére. Egyszerűen mond ki a nevét gondolatban, vagy fogalmazd meg pontosan kérésedet: "Raphael arkangyal, kérlek gyere el hozzám, és segíts abban,hogy könnyebben viseljem a szakítást Tommal. Kérlek, burkolj be gyógyító energiáddal és vezesd cselekedetimet és gondolataimat, hogy meggyógyulhassak."
Raphael a fő védelmezője a turistáknak és utazóknak is. Raphael segít abban, hogy biztonságosan és kényelmesen utazzunk, és a csomagok is megérkezzenek. Amikor feladod a csomagjaidat, kérd Raphaelt, hogy vigyázzon rájuk is. Az utazási angyalokkal együtt munkálkodva kedvezően befolyásolja az örvényléseket, megmutatja az utat, ha eltévedünk, képes a kilyukadt kereket felfújt állapotban tartani, és megakadályozni azt, hogy az autóból kifogyjon az üzemanyag.

Uriel arkangyal:

Uriel arkangyal, akit halványsárga fény vesz körül, mestere annak, hogy harmóniát teremtsen kaotikus helyzetekben. Segít hogy betaláljunk abba belső nyugalomba, ami mindannyiunkban létezik. Uriel segít abban is, hogy megelőzhető vagy minimalizálható legyen a természeti katasztrófák okozta kár, például földrengések, tornádók, árvizek esetén.
Kérd Uriel segítségét, ha életed olyan kaotikus, hogy úgy érzed, összecsapnak fejed fölött a hullámok. Mond a következőt: "Uriel, kérlek segíts, hogy megtapasztalhassam a békét és harmóniát ebben a helyzetben, kérlek segíts semmissé tenni minden elkövetett hibám következményeit."
Uriel megnyugtatja az elmét és az érzelmeket, és harmóniát teremt a kaotikus helyzetekben. Ha pénzügyeid vagy párkapcsolatod szétesőben van, Uriel segít a józan átgondolásban. Így képes leszel megoldást találni problémádra nyugodt, tiszta, összeszedett elmével. Kérd Urielt, hogy simítsa el előtted az utad, valahányszor felkavaró változásokon mész keresztül.

Forrás: Dr. Doreen Virtue: Angyali útmutatás

Az angyalok "típusai"

Az angyaloknak három "típusa" létezik:
  • Őrangyalok
  • Arkangyalok
  • "Speciális" angyalok

Őrangyalok:

Mindenkinek van két vagy több őrangyala, akik születésétől fogva mellette vannak. Ezeknek az angyaloknak az a feladatuk, hogy személyesen vigyázzanak ránk, és mindig tudják, mi a legjobb nekünk. Jobban ismernek bennünket, mint mi saját magunkat, egész életünkben követték növekedésünket és fejlődésünket. Az ő küldetésük az, hogy felhasználják kivételes tudásukat rólunk arra, hogy alapvető támogatást és útmutatást nyújtsanak nekünk az egészséges, sikeres élethez.
Amikor az őrangyalokról beszélek előadásaimon (írja Doreen Virtue), valaki mindig megkérdezi: "És mi a helyzet a gonosz emberekkel? Nekik is vannak őrangyalaik?" Ez a kérdés azt feltételezi, hogy el kell nyernünk a kiváltságot, hogy őrangyalunk lehessen. Ez így nem igaz. Isten mindannyiunk mellé küld őrangyalokat születésünkkor, és ők soha nem hagynak el bennünket, nem számít mennyi hibát követünk el. Azok az emberek, akiket gonosznak tartunk, egyszerűen elzárják magukat őrangyalaik tanácsai elől, de az angyalok attól még ott vannak.
Amikor komoly krízisen mész keresztül, és úgy érzed az átlagosnál több égi segítségre van  szükséged, akkor "speciális" angyalokat is hívhatsz segítségül (lentebb olvashatsz ezekről az angyalokról).

Arkangyalok:

Az arkangyalok a "vezető-irányítók", akik a többi angyal munkáját felügyelik. Könnyen felismerhetők, mert magasabbak és nagyobbak, mint a többi angyal, megjelenésük opálosabb és kissé színesebb. Míg a többi angyal általában fehéresen ragyog, addig az arkangyalokat ékes színű fényudvar veszi körül.

"Speciális" angyalok:

Mint az emberek, az angyalok is különféle szakterületekre specializálódnak, hogy jobban tudják segíteni az embereket céljaik elérésében az élet kulcsfontosságú területein. Ilyenek például a romantika angyalai, a munka angyalai, az álmok angyalai, a pénz angyalai, a zene angyalai, az egészség angyalai, a lakás-kereső angyalok, a mechanikai tárgyak angyalai, az utazás angyalai, a biztonság angyalai, a barátságok angyalai, azok az angyalok, akiknek fő feladata a segítségünkre lenni legdrágább céljaink elérésében, és még sokan mások - egy-egy csoport, akik életünk minden területén, minden erőfeszítésünkben segítenek bennünket.
Gyakran már abból tudom (írja Doreen Virtue), hogy egy emberrel mi történik, hogy milyen angyalok veszik körül. Ha valakit a szerelem és romantika angyalai kísérnek, akkor az illető valószínűleg lélektársi kapcsolatot keres. Akit a pénz angyali vesznek körül, az lehet, hogy pénzügyi krízissel küzd, vagy éppen egy milliót nyer a tőzsdén.

Forrás: Dr. Doreen Virtue: Angyali útmutatás

Kik is az angyalok?

Az angyalokban való hit évszázadokon át természetes dolog volt. Ma is vallástól függetlenül az emberek többsége hisz a védőangyalokban, mert biztonságot jelentenek számukra, hogy megóvják őket a bajtól. Valahogy úgy, mint egy láthatatlan testőr, aki mindig a nyomukban van. A hit fontos, hiszen a hittel sokmindent el lehet érni. Csak az válhat valóra, amiben hinni merünk!

Angyal szó jelentése: tiszta szellem, segítő, önzetlen, kivételes jósággal megáldott személy, a Bibliában Isten hírnöke. Némely vallás hitvilágában jóságos lény.

A védőangyalok fogalmát az egész világon, szinte minden kultúrában ismerik, a zoroasztriánus (perzsa), zsidó, keresztény és iszlám hitvilágban egyaránt szerepelnek, de vannak előzményeik a pogány hitekben is, azonban minden vallásban máshogyan ábrázolják őket. A nagy történelmi világvallásoknál a madártestű, emberfejű kerubok voltak a mai angyalképek ősei. Az eltérő vallások és kultúrák hatására az emberek el kezdtek hinni a különleges erővel rendelkező lények létezésében, akik a menny és föld között lebegnek.
A Biblia szerint az angyalok teljes mértékben Isten felé forduló lények. Létük Rá irányuló, szerető figyelemmel kísérik, soha el nem múló dicsőítésben, és az egész kozmosz, ezen belül különösen az ember szolgálatának gyakorlásában telnek napjaik.
A kereszténység tanítása szerint egy angyal volt az, aki a szabadító gyermek csodás születését megjövendölte, majd hírül vitte a megváltó születését Máriától, később szintén angyalok világítják be a szabadító gyermek születésének éjszakáját, és a pásztoroknak hirdetik az Üdvözítő eljövetelét. Csendben és tolakodás nélkül maradtak jelen az angyalok Jézus földi életében, szolgálták őt a pusztában, vigaszt és erősítést vittek neki az Olajfák hegyén. (http://drimmun.com/terapiak/hit-a-vedoangyalokban.html)


Dr. Doreen Virtue ezt írja egyik könyvében:

Az angyalok azt mondják, hogy az angyal szó "a" betűvel kezdődik (angel, ami annyit jelent, hogy kérj) (ask). Az utolsó betűje az "l", ami annyit jelent, hogy figyelj (listen). Ha mindig emlékszel arra, hogy kérned és figyelned kell, akkor minden más jól alakul.

Azok a lények, akiket én angyaloknak nevezek, teljes mértékben angyali lények, abban az értelemben, hogy Isten a mennyekben teremtette őket, és sosem jártak a Földön emberi alakot öltve. Megjelenhetnek testet öltött angyalok formájában, akik úgy néznek ki, mint az emberek. Az angyalok szépsége minden gyönyörűséget felülmúl, amit valaha a Földön láttam. Opálosan áttetszőek, hús-vér test vagy faj nélküliek, szárnyaik vannak és ragyogóak. Gyakran hasonlítanak a reneszánsz festmények alakjaira. Hatalmas szeretet és mélységes béke sugárzik belőlük. Minden egyes angyal rendelkezik névvel, saját személyiségjegyekkel és személyre szabott céllal, akárcsak az emberek. Az angyalok mindenkihez szólnak, és mindenki egyformán képes lehet meghallani és megérteni a hangjukat.

2011. július 7., csütörtök

Bevezetés

A profilomban összefoglaltam, hogy mivel is fog foglalkozni a blog, vagyis angyalokkal, lelki egyensúlyunk megtalálásával és az egészséges életmóddal. De hogyan is kapcsolódik össze ez a három dolog? Erről Bandon Bays és Dr. Doreen Virtue gondolatait szeretném megosztani Veletek.

Brandon Bays:
"Mindannyiunkkal megesett már, hogy nem tudtunk szabadulni bizonyos problémáktól, úgy éreztük, azok fogva tartanak és korlátoznak bennünket, legyen az harag, depresszió, bánat, szorongás vagy félelem. Lehet ez csupán annyi, hogy többet várunk az élettől, mint amennyit kapunk, vagy az a súlyos, gyötrő érzés, hogy teljes csődtömegnek érezzük magunkat. Ez az állapot annyira legyengíthet, hogy idővel különféle függőségek kialakulásához, pl. kábítószerrabsághoz vezethet, de akár súlyos, esetleg az életben maradást is veszélyeztető betegségbe is torkollhat.
Mégis, bármilyen mélyen gyökerezik is a problémánk, bármennyit is küszködtünk vele, igenis van lehetőségünk arra, hogy megszabaduljunk korlátainktól, és szabadon, egészségesen, teljes emberként élhessünk!
Mindannyian képesek vagyunk rá, hogy feltárjuk gondjaink valódi okát, megoldjuk az alapproblémáinkat, majd útjukra bocsássuk őket, és ezzel meg- és felszabadítsuk önmagunkat, hogy azok lehessünk, akinek lennünk kell: igazi énünk tejes kifejeződései."

"Hallottam egyszer egy történetet, miszerint mindannyian tiszta, hibátlan gyémántokként jövünk a világra. A felnövekedésünk során és a bennünket ért megpróbáltatások, csapások következtében azonban természetes ragyogásunkat nagy halom piszok borítja el.
Amikor felnőtté válunk, ezt az egész szeméthalmot fényesen csillogó lakkal vonjuk be. Ezt a mesterséges külsőt mutatjuk a külvilág felé, és csodálkozunk, hogy senki sem találja azt fantasztikusnak. Az idő múlásával még mi is elhisszük, hogy ez a védőburok valóban mi vagyunk, és személyiségünket e köré építjük fel.
Ám, ha különösen szerencsések vagyunk, az élet ébresztő erejű eseménnyel ajándékoz meg minket. Valami történik, aminek hatására egy pillanatra áttörjük az elszarusodott, külső burkot, amikor is a szemétrétegek alól kivillan a mélyből felsejlő ragyogás. Ekkor, ha nagyon szerencsések vagyunk, életünk további részében már hazafelé tarthatunk: a rendkívüli szépséghez és szabadsághoz. Fölfedezzük, hogy mindig is ez a tiszta, tökéletes gyémánt voltunk, ez vagyunk és ez is leszünk mindig."
Dr. Doreen Virtue:
"Nem a képzelet játéka ez. Az Angyalok valóban köztünk vannak. Most sokkal inkább, mint valaha, és nem csak a reklámokban. Egyre többen számolnak be az égi lényekkel való találkozásukról. E találkozások alkalmával az Angyalok időszerű üzeneteket, gyógyító recepteket, életmentő tanácsokat közvetítenek.
Mi lehet az oka annak, hogy mostanában ilyen gyakran jelennek meg az Angyalok bolygónk körül? Részben az égi segítségért fohászkodó imáink, részben pedig az, hogy Isten és az Angyalok tudják, hogy eljött az ideje önmagunk, életünk, világunk meggyógyításának. Miközben átlépünk az ezredfordulón, az Angyalok segítenek abban, hogy kigyógyuljunk betegségeinkből, melyek megakadályoznak bennünket lehetőségeink teljességének megélésében.
Az Angyalok eljöttek, hogy megtanítsák nekünk: Isten szeretete minden kérésre és kihívásra válaszol. Eljöttek, hogy kigyógyítsanak bennünket a félelem következményeiből. Az Angyalok nagyhatalmú gyógyítók, és mi magunk is együttműködhetünk velük, hogy felgyorsítsuk a gyógyulási folyamatot. Minél inkább behívjuk életünkbe az Angyalokat, annál inkább visszatükrözi életünk a mennyország ragyogását.
Az Angyalok gyógyító hatalmának nincs határa. Segíteni tudnak kapcsolataink megjavításában, munkahelyi gondjainkban, pénzügyi nehézségeinkben, lakásgondjainkban, és bármi másban, ami gondot okoz nekünk."

"Ahogy spirituális fejlődésünk hatással van az emberekkel való kapcsolatunkra, úgy étrendünkre is. A szellemi út hatására pozitívabban tekintünk önmagunkra és az életünkre. Az emelkedett látásmódtól könnyebbnek, érzelmileg és fizikailag szabadabbnak érezzük magunkat. Függetlenül attól, hogy mennyit dolgozunk spirituálisan, az étrendünk jelentős szerepet játszik közérzetünkben. A nehéz, kemikáliákkal terhelt ételtől a legkönnyebb szellemiség is nehézkesnek érezheti magát, míg bizonyos más ételek hamar fellendíthetik az ember szellemét, tudatát és szívét. Sok spirituális érdeklődésű ember kap üzeneteket arról, hogy bizonyos ételeket és italokat iktassanak ki az étrendjükből. Más emberek, ahogy a szellemi úton járnak, egyszer csak nem tudják többé megemészteni az alacsonyabb frekvenciájú ételeket, mint a cukor vagy a kávé. Komoly emésztési problémáik adódnak az ilyen ételektől.
Az Angyalok magyarázata szerint minden egyes étel és ital meghatározott frekvenciával rendelkezik, aszerint, hogy mennyi „életerő” van benne. Az életerő a napból és a levegőből származik, melyekből a növények fejlődnek ki. Egy étel életereje attól is függ, mennyire dolgozzák fel fogyasztás előtt. A sok életerővel rendelkező ételek kiegészítik és gyorsítják az ember spirituális fejlődését. []
Az organikus ételek magasabb frekvenciájúak, mint a nem organikusak, mivel a növényvédő szerek az ölés energiáját hordozzák, ami csökkenti az étel rezgésszámát. A főzés, elrakás, fagyasztás és más feldolgozási módszerek szintén csökkentik vagy meg is szüntetik az étel életerejét. Az Angyalok azt tanácsolják, hogy az ételeket a lehető legtermészetesebb formájukban fogyasszuk el, friss, vagy éppen csak megpárolt zöldségek formájában például. A csíráztatott magvakból készült péktermékek több életerőt tartalmaznak, mint az őrölt lisztből készültek. Az őrlés megöli a magokban rejlő életerőt, ahogy a liszt fehérítése is.
A cukor, a koffein és a csokoládé egyáltalán nem tartalmaz életenergiát, sőt ezek az ételek blokkolják képességeinket az égi üzenetek tiszta átvételére. A hús, a szárnyasok és más állati termékek (ide értve a tejtermékeket is) nem tartalmaznak életerőt, mivel halottak és tehetetlenek."

Én még ehhez annyit tennék ezekhez hozzá, hogyha nem is hiszel az angyalokban és a spiritualitásban, akkor is érdemes elgondolkodni és utánaolvasni, - akár ezen a blogon is - hogy a feldolgozott élelmiszerek milyen összetevőket tartalmaznak és milyen hatásuk lehet az emberi szervezetre, a tisztálkodó- illetve tisztítószerekről nem is beszélve...
Valamint még, én úgy gondolom, hogyha az ember tudatosan szembesíti magát és rájön a blokkjaira és félelmeire, melyek gátoljak abban, hogy boldogan és félelmek nélkül szemlélje a jövőjét, és ezeket a blokkokat feloldja és elengedi, akkor egy olyan kiteljesedett életet élhet, amiben mindent elérhet, amit csak szeretne. Ez az út persze lehet hosszadalmas folyamat lesz, hiszen jelenlegi életünk és szemléletmódunk sem egyik pillanatról a másikra alakult ki, de szerintem megéri elindulni. Én még az elején járok ennek az útnak, ha van kedved Tarts velem! :)